Kivi

A nálunk is honosított szőrös kivi, ez a kínai egresnek is nevezett gyümölcs Új-Zélandon kapta nálunk ismert nevét. Szülők örömére szolgálhat, hogy a kivi is a kevésbé vegyszerezett gyümölcsfajták közé tartozik. Igen magas vitamintartalma miatt a bébik egyik legtáplálóbb eledele lehet, hiszen egy szem elfogyasztása fedezi akár egy felnőtt ember napi C-vitamin szükségletét, ezáltal kiváló immunerősítő. Emellett magas az A és K vitamin tartalma, természetes antioxidánsokat is tartalmaz. Magas magnéziumtartalma jótékonyan hat a stresszes napokban, és szintén az említett magnézium tartalom segíti a sejtek megújulását.
Másfél hónapnál kisebb babáknak akkor kínáljuk, ha nem küzd gyomorporblémákkal, illetve pelenkakiütés sem jellemezte a korábbi hónapokban. Igen savas gyümölcs, ezért könnyen okozhat kiütéseket a szájban, ill. a száj körül, éppen ezért mint egyébként minden más étellel kapcsolatban érdemes betartani a fokozatos bevezetés elvét. Kivi fogyasztása után pedig győződjünk meg, hogy nedves törlőkendővel alaposan eltávolítottuk-e a kicsi szája köré kicsirdult cseppeket.
A kivi eltarthatósága miatt is kedvelt gyümölcs. Hűtőben 1 hétig is tárolhatjuk. Ha pedig otthon észleljük, hogy az általunk frissen vásárolt kivi még túl kemény, éretlen a fogyasztásra, egyszerűen csomagoljuk össze egy darab banánnal és almával, 2 napon belül megpuhul!
Elksézítésével kapcsolatban: almával, banánnal, piskótával kitűnő íz-egyveleget ad!

Kivis bébiétel receptek

Almás kivis pép

Hozzávalók:
  • 1 db alma,
  • 2 db kiwi,
  • -2 szelet natur, teljes kiőrlésű gabonapehely
Elkészítés:
Az almát és a kivit meghámozzuk és lereszeljük. Villával összetörjük és hozzámorzsoljuk a gabonapelyhet.

Kivis csirkefalatok

Hozzávalók:
  • 2 db csirkemell kicsontozva és bőrétől megfosztva
  • csipet só
  • csipet friss őrölt paprika
  • csipet kakukkfű
  • 2 ek vaj/margarine/olíva olaj
  • 2 ek fehérszőlő leve
  • 1 db kivi, meghámozva, apróra farabolva
Elkészítés:
Kloppfold ki a húst kb fél újjnyi vastagra, majd szórd meg a sóval, paprikával, kakukkfűvel. Forrósítsd fel az olajat/vajat egy serpenyőben. Sütögesd közepes lángon, amíg meg nem puhul, mad szedd ki egy tányérba és tartsd melegen. Tedd a fehérszőlő levét szintén a serpenyőbe és kevergetve főzd kb 2 percig. Add hozzá a kivit és főzd tovább őket kb még 1 percig. Barna rizzsel is tálalhatod.

Hirdetés

FIGYELEM!

Anyagaink tájékoztató és ismeretterjeszto jellegűek, így nem pótolhatják az orvossal, védőnővel, gyógyszerésszel vagy más egészségügyi szakemberrel való személyes konzultációt!

A természetes gyógymód is lehet veszélyes

Az édesanya általában a legjobbat akarja a gyermekének. Az ételek közül az egészségeset és főként a vegyszer, tartósítószer, és egyéb színezőanyagtól mentes ételeket kínálja szeme fényének. Ugyanez a helyzet a gyermek megbetegedése esetén, sokan közülünk szeretné megúszni...

Almát minden formában!

Az almában nem csupán az a jó hogy az egyik vitaminokban leggazdagabb gyümölcsünk, hanem az is, hogy már a baba első ételei között szerepelhet. Ismeretes a bölcs, régi mondás: "Naponta egy alma távol tartja az orvost." Nem véletlen, hiszen az alma bőven tartalmaz létfontosságú, és egészségmegőrző anyagokat mint pl A-, B-komplex, és a héjában..

Zöldséget, gyümölcsöt, de milyen formában?

Köztudott, hogy szinte minden gyümölcs és zöldség magas vitamin és ásványi anyag forrás, sok közülük magas rosttartalma miatt kitűnő emésztésjavító hatással is bír, így az egészséges táplálkozás alapfeltétele azok napi fogyasztása. Nem kérdés, hogy ez igaz ez a a babák táplálkozására is.

Nyári gyümölcsök téli babáknak

Mivel az anyatej mellett az igen tápláló és vitamindús gyümölcsök jelennek meg elsőként a baba étrendjében, érdemes előre gondolkodni és biztosítani, hogy mire eljön a tél, babánk akkor se nélkülözze a friss, zamatos csemegét. A megoldás igen egyszerű: a gyümölcsöket le lehet fagyasztani.